Perinatális szaktanácsadó szakirányú képzés

A képzés célja a már diplomával rendelkező, a születés körül tevékenykedő, valamint a felnövekvő generáció oktatásában és nevelésében részt vevő szakemberek számára igényes, magas szintű, tudományosan megalapozott perinatális képzést nyújtani. Szakmai felelőse az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, a képzést az ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszéke és a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság gondozza.

A perinatális tudomány holisztikus, rendszerszemléletű megközelítése egyetlen egységes, transzgenerációs folyamatként kezeli a szülés-születés időszakát a fogantatástól a következő nemzedék megszületéséig, melyben a vonatkozó szakmák interdiszciplináris együttműködése kívánatos. A képzés egységes keretben foglalkozik az egészséges élettani folyamatokkal, illetve ezek kóros formáival, elakadásaival, kudarcaival. Ezzel is hangsúlyozza, hogy mindezek mögött egyetlen, egységes, természetes alapokon nyugvó folyamat rejlik. Ezzel egyúttal lehetőséget ad a szakembereknek, hogy a hagyományos képzésük rendszerint komplikációkra és patológiás formákra „kiélesített” szemléletüket az egészséges, természetes perinatális események megismerésével gazdagítsák.

A képzésbe BA/BSc vagy MA/MSc végzettségel (illetve a 2006 előtti felsőoktatási képzési rendszerben szerzett, ezeknek megfelelő főiskolai vagy egyetemi végzettségel) léphetnek be a jelentkezők az alábbi képzési ágakban, területeken: pedagógia és pszichológia, szociális, élő természettudomány; pedagógusképzés, orvos és egészségtudomány, sporttudomány. A képzés a belépő végzettség szintjét nem emeli, a továbbképzést sikeresen elvégzők oklevelet kapnak, amelyben (a meglévő diplomájuk megnevezése mellett) a „Perinatális szaktanácsadó” képesítés szerepel. A képzési idő négy félév, amely két évente kerül elindításra.

További információ: http://www.ppk.elte.hu/felveteli/szakiranyu/budapest

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.