Tóth-Bognár Borbála (Borcsa)

 

TothBognarBorcsa

Pszichológus, perinatális szaktanácsadó, dúla

 

Három gyerek édesanyja vagyok. Az első fiam születése előtt óvodában és korai fejlesztőben dolgoztam, ahol jelentős fókuszt kapott a családok, szülők támogatása. Mikor anyává váltam, mint sok első gyermekesnek, nekem is komoly kihívást jelentett átállni egy másik működésmódra, sokszor voltak kételyeim a babámmal és magammal kapcsolatban, és azt láttam, hogy noha rengeteg pszichológus ismerősöm volt, ez a terület nagyon kevesek kompetenciája. Akkor döntöttem el, hogy tovább képeztetem magam perinatális területen, azaz a fogantatás, meddőség, várandósság, szülés, gyermekágy és első három életév területén. 2020-ban végeztem a perinatális szaktanácsadói képzésen, 2021. januárjában diplomáztam, közben elvégeztem a dúla képzést is, hogy gyakorlati jellegű tudásom is legyen a várandósok és szülő nők támogatásához. 2015. óta dolgozom kisbabás anyákkal, családokkal, tartok előadásokat az őket érintő témákról, és most már több éve egyéni és páros konzultációkat, szülésfelkészítőket és feldolgozást is.

Munkámban és a hétköznapokban is a hitelességre törekszem, a szülői lét csodálatos oldala mellett, a nehézségeket sem tagadom el, gyakran írok ezekben a témákban cikkeket. A gyermekvállalás nem mindig rózsaszín, vagy kihívás mentes, a családdá válás útja néha mélységeken át vezet. Ezt magam is megtapasztaltam a gyermekükre való várakozásnál, majd a második babánk elvesztésénél, de hiszem, hogy a krízisekkel megbirkózva fejlődhetünk.

Magánéletemben meghatározó a keresztény hitem, a három fiam és a természetszeretet.

ELTE "Perinatális szaktanácsadó" szakdolgozatom: Az apai identitás változása első gyermek születésénél a kórházból való hazaérkezést követő hónapban

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

BLOG FACEBOOK

 

Vissza

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.