Szenzoros-integrációs terápia (SZIT)

Az ún. labirintus-terápia a szenzoros integráción alapul. Idegrendszerünk folyamatosan arra törekszik, hogy a külvilágból érkező ingereket olyan egységbe rendezze, amely segít alkalmazkodni a körülményekhez. Ez az adaptáció a mozgáson keresztül következik be.

Összeállította: Motyvainé Jakab Ildikó, Szabó Éva Nóra

1. A módszer lényege

Az ún. labirintus-terápia a szenzoros integráción alapul. Idegrendszerünk folyamatosan arra törekszik, hogy a külvilágból érkező ingereket olyan egységbe rendezze, amely segít alkalmazkodni a körülményekhez. Ez az adaptáció a mozgáson keresztül következik be.

A szenzoros integrációs terápia kulcsa a vesztibuláris rendszer, amely összehangolja a külvilágból és a szervezetből származó szenzoros impulzusokat, megszervezi a perceptuális, motoros-vegetatív válaszokat. Fontos szerepet tölt be az izomtónus beállításában és a testkép integritásának átélésében.

A testtel is dolgozó pszichoterápiás megközelítésekben (pl. mozgás-, és táncterápiában, pszichodrámában, stb.)  a fókusz arra irányul, amit a testünk tud és üzen. Ennek következtében olyan pszichés tartalmak is megközelíthetővé válnak, amelyeket nem tud szavakba foglalni, nem tud lerajzolni, tehát nem tud szimbolizálni a gyermek, ugyanakkor képes a közlésre, hiszen ki tudja fejezni a mozdulataival, cselekvéseivel, meg tudja jeleníteni a testével.

2. A módszer rövid története

Jean Ayres kaliforniai terapeuta a módszer elméletének kidolgozója. Az általa kidolgozott szenzoros integrációs terápia az évek során annyira összefonódott az ő személyével és munkásságával, hogy gyakran csak leegyszerűsítve, „Ayres terápiaként” emlegetik. A Kaliforniai Egyetem klinikai központjában dolgozott idegrendszeri sérült gyermekekkel és felnőttekkel. Itt kerültek érdeklődési körébe azok a gyermekek, akiknek észlelési, tanulási vagy magatartás problémáit nem lehetett egyetlen jól megragadható okra visszavezetni.

1976-ban alapította meg az Ayres-Klinikát, ahol munkatársaival az általa kidolgozott terápiát alkalmazták, és képzéseket indítottak az érdeklődő szakemberek számára.

Magyarországon a SZIT meghonosítása elsősorban Varga Izabella és Szvatkó Anna  (1993) érdeme. A 80-as évek második felétől az ELTE Személyiség- és Klinikai Pszichológiai tanszékén Kulcsár Zsuzsanna és Varga Izabella foglalkozott a szenzoros intergrációs elmélettel, a gyakorlatban pedig a budapesti IX. kerületi Nevelési Tanácsadóban alkalmazták először ezt a terápiás formát. Az Óbudai Nevelési Tanácsadóban Bedő Ilona (1999) és Molnár Magda (1999) az analítikus orientált terápia részeként használja a szenzoros integrációs terápiát, a Labirintusterápia elnevezést részesítik előnyben.

3. A módszer indikációs/kontraindikációs köre

Ayres szerint 7-8 év mozgására és játékára van szükség ahhoz, hogy a gyermek megszerezze mindazt a szenzomotoros intelligenciát, ami alapjául szolgálhat intellektuális, társas és személyes fejlődésének.  Az idegrendszer optimális fejlődése a mozgásos tapasztalatokon keresztül alapozódik meg. Ha ez nem így történik, későbbiekben a szenzoros integráció fejletlensége figyelemzavarhoz, tanulási nehézségekhez vezethet.

Ayres a gyermekek számára fejlesztette ki a szenzoros integrációs terápiát, ám a módszerben rejlő sokkal tágabb perspektívát hamar felismerték. Ayres saját módszerét az idegrendszer plaszticitásának csökkenése miatt 8 éves korig tartotta hatékonynak. Újabb agykutatások (Fischer és Murray, 1991) azonban kimutatták, hogy a plaszticitás felnőtt korban is, sőt valószínűleg egész életünk során - kisebb mértékben ugyan –, de fennmarad. Felnőtteknél alkalmazva némileg másként alakul a SZIT, azonban ez a módszer alapelveit nem érinti.

Javasolható a módszer tanulási problémák vagy azok gyanúja esetén:

  • megkésett pszichomotoros fejlődésű
  • diszlexia-diszgráfia gyanús
  • túlmozgásos, figyelemzavaros
  • képességeik alatt teljesítő, lassú iskolás gyerekeknél.

Ayres szerint nehéz a pszichés okot az idegrendszeritől elkülöníteni. A szenzoros integráció mint módszer ezért pszichoterápiaként is alkalmazható, ahol előhívhatók és korrigálhatók-pótolhatók a korai történések, hiányok.  Lehetőség van speciális öngyógyító játékokon keresztül a születésélmény, a korai veszteségek és kötődési problémák feldolgozására, rendezésére: 

  • olyan gyerekeknél, ahol az idegrendszer nem megfelelő integrációja áll fenn;
  • a gyermeket testi traumák érték (perinatális történés, hospitalizáció, krónikus betegség);
  • korai kapcsolati zavarok esetén;
  • amikor a gyermek különböző személyiségrészei nincsenek összhangban egymással;
  • amikor a gyermek fejlődése érzelmi okokból megreked;
  • ha a gyermek diffúz tüneteket mutat.

4. A módszer menete

A terápiás helyiség a szokásos pszichológus szobánál nagyobb, és felszerelései segítségével a mentális mozgáson kívül a teljes test mozgására, aktív cselekvésre is lehetőséget kínáló kitágult tér. A tér és a gravitáció átélésének fontossága, az egész test összehangolt mozgása, a vesztibuláris, taktilis és szomatoszenzoros ingerek jelentősége képezi a terápia alapját. A három dimenzió használata óhatatlanul összefügg a mozgással, a gravitáció folyamatos érzékelésével és változtatásával, az egész test térben történő mozgatásával. A Labirintusban a SZIT játékeszközei segítségével a gyerek folyamatosan visszajelzést kap mozgásairól, ez serkenti az idegrendszer adaptációját.

A terápia során a terapeuta a gyerekekkel együtt jön-megy, hajlong, kuporog, mászik, hasal a földön, ha a helyzet úgy kívánja. A mozgás, a közös cselekvés, akár az érintés is olyan természetes közvetítővé válik az interakcióban, ami gyerekek számára elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyik személy a másikra hatással legyen, a gyermek testileg, érzelmileg, szellemileg fejlődjön.

5. Tájékoztató honlapok, szakirodalom

www.dszit.hu

Molnár, M. (1994): Szaltó (Egy hiperaktív, figyelmét nehezen összpontosító fiú sajátos terápiája). Nevelési Tanácsadó Műhely, 1994/V. Budapest.

Molnár, M. (2002): Elbújás-játék a Labirintusban. Serdülő- és gyermekpszichoterápia, 2002/1, 27-37.

Molnár, M. (2005): Pszichoterápia a „Labirintus”-ban. Pszichoterápia, 14/1, 433-440.

Szvatkó, A., Varga, I. (1995): Szenzoros integrációs terápiák. Oktatási segédanyag a Fővárosi Pedagógiai Intézet és az ELTE Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék szervezésében meghirdetett tanfolyamhoz. Budapest

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.