Csomós Patrícia

 

 Csomos Patricia

Szülésznő, IBCLC laktációs szaktanácsadó, perinatális szaktanácsadó

 

Mások segítése, támogatása mindig is központi szerepet játszott az életemben, ezért a középiskola után úgy döntöttem, hogy jelentkezem a Semmelweis Egyetemen induló diplomás szülésznő szakra. A főiskola után saját szülésélményeim tapasztalata és további tanulmányaim megerősítettek abban, hogy nem mindegy, hogyan születünk. A szülés és születésélmény lenyomatként végigkíséri életünket, ezért különösen fontosnak tartom, hogy a családok megfelelő támogatást kapjanak a perinatális időszakban. 2014-ben babamasszázs oktató lettem, 2015-ben IBCLC laktációs szaktanácsadó, majd 2020-ban elkezdtem az ELTE perinatális szaktanácsadó képzését, hogy már a várandósság tervezésének időszakától egészen a kisgyermekkor végéig kísérni tudjam a családokat.
Első kisfiam születése után azt gondoltam, hogy sokat tudok a babákról, de rá kellett jönnöm, hogy az “úgynevezett sírós, hasfájós, többemberes” babámnál szinte semmit sem tudtam hasznosítani korábbi tapasztalataimból. Ennek már 10 éve. A kezdeti nehézségek ellenére össze tudtunk hangolódni egymással és azóta is célom, hogy tudásomat folyamatosan bővítsem és segítsek azoknak a családoknak, akik nehézségbe kerülnek a korai, érzékeny időszakban.

ELTE "Perinatális szaktanácsadó" szakdolgozatom címe: Baba-mama szinkron kutatás

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

+3620/2000080

MINDENHOL JÓ BÁBAPRAXISSÍRÁS AMBULANCIABUDAI PERINATÁLIS KÖZPONT

 

 

Vissza a perinatális szaktanácsadók oldalára

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.