Egyesületi Tagság

 

MPPPOT - Tudományos Közösség az Egészséges Életkezdetért 

Szeretettel köszöntjük ezen a felületen, örülünk érdeklődésének, kapcsolódási szándékának! 

 

 

CÉLJA

Az MPPPOT szemléletével és céljaival azonosulók egy irányba tekintő szakmai közösségként történő összefogása; az Egyesület tevékenységeinek támogatása; szakmai eseményeinken a tagok kedvezményekben részesítése.

 

KI LEHET TAG?

Minden olyan nagykorú személy, aki elfogadja az Egyesület Alapszabályát, a regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint az éves tagdíj elutalásával jelzi szándékát. 

 

ELŐNYÖK

Évente több saját szakmai eseményt tartunk, amelyekre lényegesen kedvezőbb ár érhető el aktív (adott évben tagságot befizetett) tagjaink számára, mint a nem tag érdeklődőknek. Ilyen az éves konferenciánk, amelyet minden évben más-más téma mentén, jellemzően februárban tartunk, illetve tavaszi és őszi szakmai műhelyeink is. Kedvezményt biztosítunk továbbá olyan eseményekre is, amelyeknek az MPPPOT társszervezője. Ilyenek voltak többek között Debra McLaughlin mesterbába 2024-ben Magyarországra látogatása alatt tartott műhelyei. 

Közelgő eseményeinkről tagjainkat hírlevélben értesítjük. 

 

HOGYAN?   

Tagságot az űrlap kitöltésével és elküldésével szerezhet, ám kedvezményre jogosult aktív tagsághoz az éves tagdíj befizetése szükséges, amely 2025-ben szakembereknek, korábbi és új tagoknak, nyugdíjasoknak, diákoknak egységesen 10 000 Ft

  1. RÖVID REGISZTRÁCIÓS FORM KITÖLTÉSE + JELENTKEZÉS
  2. UTALÁS:
  • Kedvezményezett neve: Magyar Pre-, és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság
  • Bankszámlaszáma: 11649001-07912700-49000007
  • Közlemény: Tagdíj 2025 + az Ön neve
  • Összeg: 10 000 Ft 
  • Figyelem! A számlázási adatok érdekében az utalást mindenképp előzze meg regisztráció! Köszönjük. 

Mentesültség: Az ELTE aktív perinatális szaktanácsadó hallgatók tanulmányi díja tartalmazza az éves MPPPOT tagságot, így ők erre az időre mentesülnek a tagdíj befizetése alól. A kedvezmények igénybevételéhez azonban kérjük az űrlap kitöltését, amelyben meg tudják jelölni hallgatói jogviszonyukat.

 

ÉRVÉNYESSÉG

A tagságot naptári évre szólóan vezetjük, így csatlakozni az év egésze folyamán lehetséges, azonban a befizetett év december 31-ig érvényes az aktivitás. Tehát a kedvezmény érvényes a december 31-ig tartott eseményeinkre, valamint következő évi eseményeinkre is, amennyiben már az aktív évben befizetésre került a részvételi díj. Példa: februárban tartjuk éves konferenciánkat, amelyre már előző év őszén megnyitjuk a jelentkezési felületet. Ha az előző évben aktív a tagsága, hiába van az esemény a következő évben, a kedvezmény vonatkozik Önre. 

 

MEGÚJÍTÁS 

Minden év december elején küldünk Önnek egy emlékeztető e-mailt a korábban megadott adataival, azok ellenőrzésére. Amennyiben változás történt, azt kérjük jelezni, s indulhat is a tagdíj utalása! 

 

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.