"A lélek fájdalma - A perinatális veszteség fájdalmának megjelenései az átélők szemével" - poszterbemutató

Az Élet.Érzés Egyesület (korábban Babagenetika) a kezdetek óta kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a perinatális veszteségek megélése ne legyen tabutéma, hogy segítsük a kommunikációt érintettek és a környezetük között. Sevcsik M Anna alapítóként is úgy indult el a feldolgozás útján, hogy kiírta magából kislányuk történetét. Felhívta a figyelmet arra, hogy a testi fájdalom mellett a lélek fájdalmával is foglalkozni kell. Ezért hívtuk életre 2019-ben az Átsuhanó babák kiállítást, ahol perinatális veszteséget átélők saját alkotásaik által megosztották érzéseiket. Megmutatták, hogy a fájdalom a lelkükben hogyan van jelen és, hogy mindenkinél másképp, de megjelenik. Minden évben egy központi téma köré fűzzük fel a kiállítást, érintettek üzenetei, a szakemberek gondolatai és idén az édesapák gyásza kapott kiemelt figyelmet.

Image
Image

Rados Katalin

szülésznő, perinatális szaktanácsadó, hordozási tanácsadó

három gyermek édesanyja

 

Felvidéken születtem, majd a Semmelweis Egyetemre jelentkezve maradtam Budapesten. Tanulmányaim elvégzése után egy budapesti kórház szülészeti osztályán dolgoztam szülésznőként. Első gyermekemmel való várandósságom során csatlakoztam az Élet.Érzés Egyesülethez (korábban Babagenetika Egyesület). Szakmailag és emberileg is megtapasztaltam milyen a ‘rendszerben’ létezni és örömmel adtam a tudásomat azoknak, akiknek nincs lehetőségük megfelelő ellátáshoz jutni. Ma már nem csak szakértőként önkénteskedek, hanem a háttérben folyó munkában is részt veszek.

Második gyermeken születése után elvégeztem az ELTE PPK perinatális szaktanácsadó képzését. Ennek során a születés körüli időszak más aspektusait is megismertem és kiegészítettem ezáltal a meglévő tudásomat. Jelenleg perinatális szaktanácsadói minőségemben dolgozok családokkal, valamint az MPPPOT Perinatális veszteség munkacsoportjának tagjaként is tevékenykedem.

Ezután elvégeztem a BeliBuba Babahordozó Iskola hordozási tanácsadó képzését is. Számomra így lett kerekebb az a támogatás, amit a hozzám fordulók részére nyújtani tudok.

Sevcsik M Anna

Élet.Érzés Egyesület alapító/vezető, PR és médiakommunikációs szakember

 

 

Nyolc alkalommal voltam várandós, nyolc gyermekem van, végül öt kisbabának adtam életet. Három átsuhanó baba után pontosan ismerem az érzést, hogy milyen nehéz, ha szülőként nem mindig kapjuk meg a megfelelő támogatást, a kellő információt vagy az empátiát a környezetünktől. Azért jött létre az Élet.Érzés Egyesület (korábban Babagenetika), hogy ebben az érzékeny időszakban a kellő támogatást tudjuk adni a hozzánk fordulóknak.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.