Dr. Hadházi Éva PhD

Image

Pszichológus, anya-magzat kapcsolatanalitikus, családterapeuta

 

Pszichológus a végzettségem, a diplomát 1995-ben szereztem meg a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Debrecenben. A perinatális pszichológia iránti fogékonyságot valószínűleg az anyaméhből hozom, hiszen édesanyám szülész nőgyógyász asszisztensként dolgozott, így beleszülettem és természetes volt számomra, hogy kiskoromtól fogva tabuk nélkül lehessen beszélni az életadás folyamatáról, az anyaság megéléséről, a támogatás jelentőségéről. Az érdeklődés egyetemi tanulmányaim alatt újra előtérbe került, többek közt Dr. Mészáros István professzor úr hipnózis kurzusaihoz és kutatásaihoz kapcsolódóan, az egyéni, majd csoportos várandós sajátélményeknek köszönhetően. Szerencsésnek érzem magam, mivel egy akkoriban meglehetősen újdonságnak számító ún. pszichoprofilaktikus szemlélettel is megismerkedhettem, a debreceni klinikán Dr. Szeverényi Péter szülész-nőgyógyász vezetésével zajló, apás szülésre való felkészítő programon való részvétellel. A szakmai érdeklődésem a sajátélmények egyre jobban elmélyítették. A doktori kutatásom elővizsgálatánál a szülészeti klinika ultrahang laboratóriumától kaptam segítséget, így születhetett meg „A gyermekvárás és koragyermekkor időszakában kialakuló szülői attitűdök vizsgálata” című PhD disszertációm 2002-ben. Az egyetemi oktatómunka mellett, a tudományos ismertek gyakorlatban való alkalmazása mindig nagyon fontos volt számomra, ezért olyan módszereket igyekeztem elsajátítani (relaxáció, várandós és gyermek relaxáció, anya-magzat kapcsolatanalízis, szülő csecsemő kooperatív tanácsadás /Z. Boukydis: Collaborative Consultation with Parents and Infants in the Perinatal Period/, prenatális testpszichoterápiás képzés /Franz Renggli & Anke Eyrich: Erfarhrung aus Schwangerschaft und Geburt als Quelle von Heilung/, pár és családterápia) ami hitem szerint alkalmassá tesz a praktikus segítségnyújtásra.

  • 1996 óta vagyok tagja a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaságnak, 2019-től elnökségi tagként tevékenykedem. Ez idő alatt rendszeresen részt vettem az MPPPOT által szervezett konferenciákon, nagyon gyakran előadóként is:
  • 1999: „A pre- és perinatális időszakban kialakuló szülői attitűdök kiemelkedő aspektusai” MPPPOT II. Országos Kongresszusa;
  • 2000: „Terhesség során és szülést követően kialakuló szülői attitűdök vizsgálata” MPPPOT Szakmai Napja, Gyula;
  • 2000: „A pre- és perinatális életidőben kialakuló szülői attitűdök méréses tapasztalatai” MPPPOT III. Országos Kongresszusa;
  • 2001: „A terhesség, szülőség bizonyos aspektusaiban mutatkozó különbségek primi és multipara anyáknál” MPPPOT IV. Országos Kongresszusa;
  • 2011: „Mi állhat közöttünk?”, Perinatális Terápiák: MPPPOT, XI. Országos Kongresszus;
  • 2015: A bennünk elő Hidas módszer” Megemlékezés dr. Hidas Györgyről, az MPPPOT egyik alapítójáról, örökös elnökségi tagjáról MPPPOT XII. Országos kongresszusa;
  • 2016a: „Az anya magzat kapcsolatanalízis, egy lehetőség a magzati programozásra; Anya-magzat kapcsolatanalitikus munkacsoport bemutatkozás”,
  • 2016b: “Az anyák párkapcsolati megélése és a magzatukkal való kapcsolat összefüggéseinek empirikus vizsgálata” MPPPOT XIII. Országos kongresszusa;
  • 2017: „A meddőség, - azaz a ’biológiai kreativitás’ nehezítettségének - lelki hátteréről” MPPPOT XIV. Országos Kongresszusa;
  • 2018: “Az Anya-magzat Kapcsolatanalízis jellegzetességei a szakember szemével - beszámoló, egy hazai és külföldi kapcsolatanalitikusok tapasztalatait feltáró kérdőíves vizsgálatról” MPPPOT XV. Országos Kongresszusa;
  • 2019: Születésélmények aktivizálódása a Kapcsolatanalízisben” MPPPOT XVI. Országos Kongresszusa;
  • 2020: “Magzat elleni vétkek? – munka a bűntudattal kapcsolatanalízisben” MPPPOT XVII. Országos Kongresszusa;
  • 2021a: “A párkapcsolat mint erőforrás várandósok párkapcsolati megéléseinek vizsgálata a vészhelyzet előtt és alatt”;
  • 2021b: “Anya-magzat kapcsolatanalízis Hidas-Raffai”, MPPPOT Munkacsoportok poszterbemutatója, MPPPOT XVIII. Országos Kongresszusa.  

Számos esetben képviseltem a Társaságot, valamint a Magyarországon folyó anya-magzat kapcsolatanalitikus munkát nemzetközi konferenciákon:

  • 1999: „Some relevant aspects of pre- and perinatal parental attitudes”. „Psychology at the turn of the millenium” 5th Alps-Adria Conference, Hungary;
  • 2000: „Methodology of pre- and perinatal parental attitudes” Prenatal psychology: Methodology in research” 13th Official Congress of the International Society of Prenatal and Perinatal Psychology and Medicine (I.S.P.P.M.), Cagliari, Italy;
  • 2002a: „In which aspects of maternal attitudes primi and multipara mothers differ during pregnancy and in first months pospartum?” International Congress on Embriology, Theraphy and Society, Nijmegen, Netherlands;
  • 2002b: „The role of expected social support: Who influence our parental attitudes and different roles during pregnancy and in postnatal period?” 15th World Congress of the International Society of Prenatal and Perinatal Psychology and Medicine (ISPPM), „The Importance of Prenatal Psychic Space for the Individual and Society: Towards an Integration of Medical, Psychological and Psychoanalytical Aspects of Prenatal Development”, Budapest;
  • 2018: “The Mother Fetus Bonding Analysis from the analyst’s perspective- experiences from a questionnaire study” Intern Tagung der AG Bindungsanalyse "Polyphone Strömungen" Darstellung neuer Erfahrungen aus der Bindungsanalyse, Veranstalter AG Bindungsanalyse in cooperation with The International Society for Pre-and Perinatal Psychology and Medicine (ISPPM), Köln;
  • 2019: “Jó gyakorlat a pre és perinatális időszak támogatására - a Magyar Pre és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság (MPPPOT) ajánlásával” From Perinatal to Early Childhood Mental Health — Prevention and clinical practice Drawing from best practices for the 2021-27 programming period 1st Regional European Conference; 
  • 2020a: “Offenses against the fetus - work with sense of guilt in Bonding Analysis”, Internationale Tagung der Bindungsanalyse „Frühestes Erleben in seiner Präsenz“ Köln;
  • 2020b: "Dissolving maternal guilt through Mother Fetus Bonging Analysis - from the oscillation between acceptance and rejection to deep maternal attunement " Monday Live, Association for Prenatal and Perinatal Psychology and Health (APPPAH), Prenatal and Perinatal Learning Center;
  • 2021: „Unraveling the roots of maternal guilt through Mother Fetus Bondig Analysis“ Poland /"Odkrywanie korzeni matczynego poczucia winy poprzez Analizę Więzi Prenatalnej";
  • 2022: “Phenomenological experience patterns of BA and its effectiveness in the cases of 3 mothers” Internationalen Tagung der Bindungsanalyse „Bindung im und Trennung vom ersten Zuhause“, Köln).

Rendszeresen tartok perinatális témájú speciálkollégiumot a Károli Egyetem Pszichológia szakán és óraadó vagyok az ELTE Perinatális Szaktanácsadó képzésén. Bekapcsolódtam az MPPPOT által beindított Családbarát Szülészet Pályázati Program moduláris képzéseibe.

Kutató munkám középpontjában elsősorban a gyermeket váró szülők, párok és családok kapcsolati jellegzetességeinek a vizsgálata áll. Publikációimmal igyekszem hozzájárulni a születés körüli időszak jelentőségének a megismertetéséhez is (https://btk.kre.hu/index.php/hadhazi-evahttps://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10039453 ).

A pre- és perinatális életszakaszban levő párok és családok iránti elkötelezettségemet erősíti az a sajátélményű tapasztalat, amit három gyermek édesanyjaként megélhettem.

Gyakorló pszichológus és családterapeutaként anya-magzat kapcsolatanalízissel, várandós relaxációval, kooperatív tanácsadással dolgozom. Elsősorban gyermeket tervező, valamint várandós anyákat, párokat kísérek, segítve, hogy elakadásaikon túljutva, minél harmonikusabb kapcsolatot tudjanak kialakítani magzatukkal, kisbabájukkal és egymással, ebben a mindannyiunk számára igen érzékeny időszakban.

Az anya-magzat kapcsolatanalízist (http://kapcsolatanalizis.hu/) egy szülőségre való felkészülést támogató remek lehetőségnek tartom, melynek jelentősége, hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint is, a stressz csökkentésében és az anyai kompetencia fejlesztésében rejlik és létjogosultsága elsősorban a prevencióban van. A biológiailag megalapozott kapcsolat elmélyítésén keresztül, segíti az édesanyák/apák és magzataik közötti minél harmonikusabb összehangolódást, a várandósság – mint normatív krízis – során jelentkező distresszel való megküzdést, a szülésre, csecsemős időszakra való felkészülést, igény szerint támogatva a gyermeket váró párt, családot.

Éppen ezért vállaltam el 2017-ben a Kapcsolatanalitikus Munkacsoport vezetését. 2018-tól Dr. Somkövi Ágnessel a magyarországi Hidas - Raffai féle Anya-magzat Kapcsolatanalitikus képzést szervezem, vezetem és oktatóként is részt veszek benne.

Mivel az MPPPOT valóban a Híd szerepét szeretné betölteni a különböző tudományterületek képviselői között, a jövőben is folytatni szeretném a perinatális témák pszichológiai megközelítésének képviseletét, kiemelten a kapcsolatanalízisét. Aktívan támogatom a társaság kezdeményezéseit, leginkább a perinatális időszak jelentőségének ismertetésében, oktatásában, illetve a magzati fejlődés optimalizálását segítő gyakorlati munkában érzem magam hatékonynak.

Szívügyemnek tekintem a Társaság elismertségét a szakmai berkekben és a gyermeket vállalók körében egyaránt.

Vallom, hogy életünk egyik legnagyobb ajándéka, ha megadatik, hogy gyermekeink lehessenek. Mindannyiunk felelőssége, hogy a szülőség az első pillanattól kezdve egy gazdagító élmény lehessen, hiszen ez a következő generációk egészségének és boldogságának a záloga.


@ Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szakmai életút, publikációs lista
Anya-magzat kapcsolatanalízis 

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.